Az asztalon sötétvörös körmök és egy nagyon drágának kinéző retikül koppant.
– Miss Wesson vagyok, a biztosítótól – csicseregte egy hang a feje felett.
Felnézett a jelentésből. Egy vajszínű kiskosztümbe préselt vörös nő igazította meg a széket vele szemben, majd leült rá.
– Biztos említette már a hadnagy, hogy együtt dolgozom önnel a nyomozásban.
– Nem, nem említette – csóválta meg a fejét.
Annyira meglepte a dolog, hogy nem is mutatkozott be. A nő elkezdte mondani a magáét, de nem tudott rá figyelni. Már harmadik napja nem alszik senki a csoportból emiatt a hülyeség miatt. Pályafutása addigi legnagyobb ügyét kellett félre tennie, mert a miniszter leszólt, hogy politikai gubanc lehet a dologból, ezért mindenki ezzel foglalkozzon, pedig a „sakkozó” sorozatgyilkos sztorit már a média is felkapta, és a 13 halott meglehetősen kellemetlen, főleg, hogy a játszmában is erősen vesztésre álltak.

A Ming vázák esete mindent felborított. Harmadik éjszaka többször is megszólal a riasztó a Guggenheimben, és bár senkit sem látni a kamerákon, több kisebb vázát is összetörve találtak. A múzeumnak ugyan nem sok köze az antikvitáshoz, de a biztonsági rendszerük az egyik legjobb. Ezért került ide a Kínai Népköztársaság történelmi kincseiről szóló kiállítás.

– Smith kérem jöjjön be! – szólt ki a hadnagy a szobájából.
– Igen főnök – csukta be maga mögött az ajtót Smith.
– Jön valaki a biztosítótól.
– Már itt van.
– Rendben, akkor pesztrálja rendesen. A polgármester még a főkapitányt is felhívta miatta.

A nyomozó visszaült a helyére és ránézett a nőre.
– Egy fahéjas cappuccino-t kérek egy csepp amarettóval – csicseregte, még mielőtt a nyomozó bármit is mondhatott volna.
Smith szó nélkül felállt, elballagott a kávés asztalig, öntött a kancsó fekete löttyből egy vizespohárba, majd két cukorral lerakta a nő elé.
Miss Wesson ránézett, majd elővette a telefonját, és rendelt egyet magának.

A nap a Guggenheimben lassan telt, bár a nő értette a dolgát. Megvizsgált minden biztonsági berendezést, végig járt minden folyosót, beszélt az őrökkel és az igazgatóval is, még az épület tervrajzait is átnézte.
– Na, talált valamit? – kérdezett rá a nyomozó ebéd közben.
– Nem. Semmit – sóhajtotta lemondóan a nő.

Az éjszaka kétszer riasztott a rendszer.

Reggel Smith fáradtan masszírozta a halántékát.
A szomszéd asztalnál lévő kolléga horkantott egy nagyot, majd erre felriadva felkapta a fejét.
– Ming korabeli váza. Lajstromszám 228-B. 18 cm, értéke 860 ezer dollár, 11 darabra törve találtunk rá a 29Q állvány mellett – gépelte tovább félhangosan a jelentést.

– Az összetört vázát megvizsgálták már? – állt meg a nő az asztalnál.
– Jó reggelt Miss Wesson – nyomta meg a hangsúlyt a nyomozó.
– Jó reggelt – helyesbített gyorsan a nő – megnézhetném majd a laborban?
Félrelökve az asztal szélén álló iratcsomót, lerakott egy mini kávéfőzőgépet és egy üveg drága amarettót.

– Smith és Wesson, kérem jöjjenek be! – szólt ki a hadnagy az irodából.
– Ó, máris kolléga lett? – nézett kérdőn a nyomozó a nőre, aki csak megvonta a vállát.

– Baromi gyorsan meg kellene oldani ezt az ügyet. Maradjanak ott egész éjszaka!
– A szabályzat szerint csak a saját őreik lehetnek ott zárás után.
– Most nem érdekel a szabályzat. Majd utólag kérek ügyészi engedélyt. Vihetnek bárkit a csapatból, csak zárják már le, mert fejünket veszik a politikusok – intett elbocsátón a hadnagy.

Az éjszakát a terem legsötétebb sarkába húzott padon egy paraván mögött töltötték. Hajnalban a nő nesztelenül megbökte a vállát. Egy vörös macska sompolygott végig szorosan a fal mellett, majd egy ugrással az egyik nyitott vitrinen termett. A fogócska majdnem eredménytelenül zárult, de az egyik őr tőkehalmáj konzervje megtette a hatását.
A nő láthatóan értett a cicákhoz. Az állat dorombolt, ahogy az ölében simogatta.

– Akkor ezzel lezárhatjuk az ügyet, vagy van más is? – kérdezte a hadnagy az iratszekrényre helyezett macskahordozó rácsát kopogtatva.
– Nem, nincs más – válaszolt Smith – Ugye önnek sincs Miss Wesson?

Az éj végre alvással telt. Smith-t reggel telefon ébresztette.
– Azonnal jöjjön be! Kipakolták a Guggenheimet – hallatszott a főnök ordítása a kagylóban.
– Hívja Wessont is!

– A számon előfizető nem található – hallgatta, az illatos névjeggyel a kezében, harmadszori tárcsázás után is a nyomozó.

Hosszú nap volt. Smith fáradtan gépelte a jelentését, majd a macskadobozra nézett.
– Hát, veled meg mi legyen? – majd kissé felvidulva a gondolattól, megírta az elzárási papírokat – Kínlódjon veled a dagadt Stevie, meg a bürokráciával, mire elszámoltatja költségként a Whiskast!

Miközben egy csomóba szedte az iratokat, tűnt fel neki, hogy nincs ott a kávéfőző. A palack amaretto viszont maradt, egy post-it-tel az oldalán:
– Mindent köszi! CAT-hy – és alatta egy napi sajtóból kivágott kép:

Takács Zoltán, 2022